Vannak művek, amelyek érdekességük ellenére sem kerültek be a köztudatba. Ebből a blogból azonban nem maradnak ki. Ma Barlám és Jozefát legendájából mutatom meg az egyszarvúról és a verembe esett emberről szóló példázatot. A legenda egy indiai Buddha-történet keresztény átdolgozása. Érdekes példája az európai és a keleti kultúra összefonódásának.
Barlám és Jozefát magyar nyelvű legendája eredetileg egy indiai mese, amely Buddha megtérését meséli el. Ezt feltehetően Damaszkuszi Szent János dolgozta át a 8-9. század fordulóján a palesztinai San Sabas kolostorban. Aztán görög közvetítéssel Európába került, a 12. századi latin fordítását pedig már a szentek életét feldolgozó Legenda aurea is közölte. Újabb néhány száz év elteltével egy óbudai kolostorban olvasták fel magyar nyelven. Buda elfoglalása után az apácák magukkal vitték a kódexet Pozsonyba, így menekülhetett meg. Évszázadok, kultúrák, vallások, birodalmak váltakoznak és fonódnak össze egymással, ha a szöveg múltját vizsgáljuk, de a nagyközönség mégsem tud róla napjainkban.
Magyar nyelven az óbudai klarisszák számára készült (1526 és 1541 között) Kazinczy-kódexben olvasható. A női olvasóknak szánt kötet másolója és összeállítója Lippai Ferenc ferences szerzetes lehetett. (A klarisszák nevüket Szent Ferenc lelkiségének követőjéről Szent Kláráról kapták.) A kódex tanító jellegű írásokkal van tele: olvashattak benne a négyszáz évvel ezelőtt élt apácák prédikációkat, legendákat, példázatokat.
A történet szerint egy Avenir nevű indiai királlyal indul, aki azt a jóslatot kapja, hogy Jozafát nevű fia keresztény lesz. Ezt elkerülendő a fiút a külvilágtól teljesen elzárva nevelik. Igen ám, de a jóslat az jóslat: minden védekezés hiábavaló, mert Jozafáthoz titokban valahogy csak bejut egy remete, név szerint Barlám. Ő aztán a beszélgetések során nemcsak Jozafátot, de végül annak apját és országát is megtéríti. A legenda nagyrészt ezekből a beszélgetésekből áll, példázatokból, a régi és az új vallás ütköztetéséből. Lássuk ebből azt a csaknem ötszáz évvel ezelőtt íródott, ám ennek ellenére ma is olvasható részletet, amely az emberi élet lefolyását meséli el és a világ mulandó gyönyörűségeit állítja szembe az igazi értékekkel – igen egyszerű mondanivalója van, az már igaz, de sajnos még mindig sokan vannak, akiknek ezt a fülébe kell rágni.
A képen látható kódexlap első sora mai átírással: „Úrnak nevében kezdetik az Szent Barlámnak élete. Kéröm azért én, ki ezt írtam, mindazokat, kik ez könyvecskét olvasandók, hogy szeretettel olvassák, mert igön szép.”
Példa az egyszarvúról és a verembe esett emberről
Továbbá kezde ez világi hamis gyönyörőségök ellen és hiúságok ellen sokakat szólnia. Im elyetén példákkal bizonyítván:
Azkik az testi gyönörőségöket kévánják és az ű lelköket éhhel hagyják meghalnia, ezök hasonlatosok az egy embörhöz, ki mikoron futna az unikornis vad előtt, hogy űtűle meg ne marattatnék, egy nagy verömbe el-béesék. És hogy az verömnek fenekére ne eshetnék, egy kis bokrot kezeivel megragada és lábait ely omlott likakba el-béveté. Tekéntvén kegyék az bokornak gyökerére, láta két egereket, kiknek egyik fehér vala, a másik fekete, az bokornak gyökerét szönetlen rágnia, úgyhogy immár az bokor rakon közel [rokon közel = igen közel] vala az elszakadáshoz. Az verömnek fenekén kegyék láta egy rettenetös sárkánt, tizes lehelletöt torkából bocsátván és megtátott szájával űtet megmarnia kévánván. Az likakból kegyéglen, kikben lábait vetötte vala, láta négy mérgös kégyókat kitekerödvén. Felvetvén kegyék szömeit az bokornak tetejire, melyet megragadott vala, láta onnétan egy kisded mézet lecsöpögnie. És íme, ez bolond embör elfeledkezvén az sok nyavalákról, kikben vettetvén vala, adá ű magát teltességgel az kisded méznek megkóstolására.
Megmagyarázá ez példát es Barlám az királfi előtt, mondván:
– Az unikornis vad, királ, példázza az halált, mely embört mindönkoron íz avagy követ, és igyeközik űtet megfognia. Az nagy veröm kegyék ez világ, mely mindön gonoszságokkal teljes. Az kisded bokor kegyék embörnek élete, mely az napba és éjbe való óráknak miattok szőnetlen rágattatik, miképpen az fejér és fekete egereknek miattok, és közelget az elszakadáshoz, azaz az halálhoz. Az négy mérgös kégyóknak elomlott likok az négy éltető állatokból [elemből] szörzött test, kiknek szertelen vótokból az test napról-napra közelget az elfesléshöz. Az rettenetös sárkán pokolnak torka, ki kéván mindönöket megmarnia, és emésztenie. Az kisded bokornak tetejin való mézecske ez világnak hamis gyönyörősége, kinek miatta embör megcsalattatik, hogy az ű veszödelmét ne láthassa.
