„Ha őt olvasom, nem érzem a nyelvújítás szükségességét, nem látom azt a hiányt, melyre egy század múlva, a XVIII. század elején döbbentek rá... De bizonyos, hogy előtte gyökeresebb, velősebb volt a prózánk.” (Kosztolányi Dezső Pázmány Péterről)
Ha valamiről, a hitvitákról nehezen tudjuk elképzelni, hogy szórakoztatóak. Pedig azok. Ráadásul olyan érdekes dolgokat is megtudhatunk belőlük, melyek alapjaiban változtatják meg a régi irodalomról, régi nyelvről hallottakat.
Pázmány Péter már-már ijesztő mértékű grafomániával vetette magát bele a hitviták írásába. Sajnos életművével nemigen találkoztunk az iskolában, a róla élő képünk pedig inkább áll közelebb egy protestánsokat reggeliző, mára teljesen unalmassá vált inkvizítoréhoz, mint egy olyan irodalmáréhoz, mint akire Kosztolányi Dezső is felnézett. Pedig felnézett rá, mindennek pedig az azóta legtrendibb és legmodernebb sztárfolyóirattá vált Nyugatban adott hangot. Kosztolányi itt leírt megállapításaival még a mindig kritikus Pannónia Dicsérete sem tud vitatkozni, mert Pázmányról valóban elmondható, hogy:
- „Most sem érzem idegenszerűnek, még csak régiesnek sem”
- „Egyedülvaló mestere a magyar szónak, alkotó lángelme.”
- „Pázmány prózája is humoros.”
Mindezt most nem valami bonyolult teológiai kérdés kifejtésével fogom megmutatni, hanem írásainak címével. Szerintem ezeken is lehet nevetni, de nem úgy, mint amikor a mozgólépcsőkön és metrókocsikban olvasható könyvcímek bénaságain szórakozunk. Azok a címek borzalmasan fantáziátlan, egy kaptafára készülő, buta erőlködések, Pázmányé viszont tele van nyelvi leleménnyel, maró gúnnyal, eleganciával. Toplistám:
5. Az mostan támadt új tudományok hamisságának tíz nyilvánvaló bizonysága és rövid intés a Török Birodalomrúl és vallásrúl
4. Bizonyos okok melyek erejétűl viseltetvén egy főember az új vallások tőrbéből kifeslett és az római eklézsiának kebelébe szállott
3. Alvinci Péternek sok tétovázó kerengésekkel és cégéresgyalázatokkal felhalmozott feleletinek rövid és keresztyéni szelídséggel való megrostálása
2. Rövid tanúság mint ismerhesse meg akármely együgyű ember is az igaz hitet.
1. Csepregi mesterség azaz Haffenreffernek magyarrá fordított könyve eliben függesztett leveleknek cégéres cigánysági és orcaszégyenítő hazugsági, melyet az igazságnak ótalmára írt: Szyl Miklós
Protestáns olvasóimnak ez valószínűleg sovány vigasz, de be kell ismerni, a 17. századi magyar nyelv hallatlanul gazdag volt! (Érdemes belegondolni, hogy a kor olvasni tudó embere is milyen más minőséget képviselt, hiszen megértette és tudta használni a nyelvet. Ma egy ennél jóval szegényesebb mondat is gondot okoz.)
