A blogon eddig bemutatott szoknyabolond költők nemcsak szép szerelmes verseket és boldog órákat adtak kiszemeltjeiknek, hanem szomorúságot is. Ma egy olyan régi szerzőt nézünk meg, aki azzal foglalkozott, hogyan lehet a nő boldog. Aki a test csodálata mellett a lelket és az értelmet is fontosnak találta. Ezért egyik művében a nők oktatásával, a női méltóság visszaadásával, a nők számára is boldog élet megteremtésével foglalkozott. Pázmány Péterről lesz szó.

A szinte agresszív inkvizítorként számon tartott jezsuita szerzetes sokkal szelídebb és modernebb volt, mint gondolnánk. Az 1570-1637 között élt Pázmány nem nézte jó szemmel korának általános szokását: a fiúkat lovagolni és vadászni tanították, valamint nemesi udvarokba és iskolába küldték tanulni, de a lányok nevelését elhanyagolták.

„A lányok nevelésében nagy gond-viseletlenség vagyon; mert csinnyosgatás, ruha-czifrázás, gangoson-lépés, az-az kevélységre-való tanítás minden nevelések.” – írta.

Ez pedig baj, merthogy egy lányban ennél sokkal több van. Nem csupán arra jók, hogy szép ruhában illegessék magukat a férfi szemek nagy örömére, hiszen ők is gondolkodó és érző lények. Sőt, Pázmány szerint a társadalom (és a jövő társadalmának) állapota éppen a nők kezében van, mivel gyerekkori élményeink, az otthonról hozottak határozzák meg, milyen felnőttek leszünk.

„Nem a születéstől, hanem a nevelésből vagyon jó vagy gonosz erkölcsünk.” (Ez a rendkívüli toleranciát tükröző meglátás szintén Pázmányé.)

Az, hogy az anya jóra tudja nevelni a jövő generációt, csak akkor lehetséges, ha ő maga is kiegyensúlyozott, boldog életet él. Ezért a lányokat már egészen a kezdetektől különös odafigyeléssel, szerető gondoskodással kell nevelni. S hogy mivel kezdi a nevelési tanácsadást? Meghökkentő lesz: a szoptatással. Még napjainkban is az LLL-re, baba-mama magazinok népszerűsítő cikkeire van szükség ahhoz, hogy mindenki tudomást szerezzen ennek fontosságáról. Pázmány korában pedig a nemesasszonyok körében szoptatós dajkát volt divatos alkalmazni. Ennek ellenére ő mégis látta jelentőségét, egyenesen a jó nevelés kiindulópontjának tartotta, hogy az anya saját tejével táplálja gyermekét.

Írt ezen kívül persze arról is, hogy a lány tanuljon varrni, szőni, fonni, főzni. De ne leegyszerűsítve gondoljunk erre a hozzáállásra! Nem arról van szó, hogy a lány csak erre jó. Mindezek megtanulásával a fiatal lány az unatkozás, tétlenkedés helyett teremt, alkot, és ezáltal büszke lehet magára. Mert tud gondoskodni azokról, akiket szeret. Ez is merőben forradalmi gondolat volt egyébként, hiszen ki kellett térnie arra, hogy a nemes ember lánya se ódzkodjon a kétkezi munkától. (Külön felhívom a figyelmet az asszonyállat helyett általa használt „aszszonyember” szóra.)

„Mocskosb az aszszonyember keze mikor más férfiútúl szorongattatik, hogy-sem mikor az urának-való főzésben fazék fogástúl kormoztatik.”

És ez még semmi! Szembemegy azzal a véleménnyel is, amely szerint a nőnek csupán ez lenne a dolga, és nem szabad írni-olvasni tanulnia, mert azzal úgyis csak felesleges, bűnös elfoglaltságot talál magának. Ehelyett azt javasolja, oktassák, képezzék a nőket.

„Én üdvösséges dolognak itílem, hogy a keresztyén leány mingyárt kisded-korában vagy értelmes öreg asszonytúl, vagy élemetes, jámbor isten-félő embertűl olvasni tanúllyon és a szép dolgok olvasásából tekélletes erkőlcsöket vegyen.”

Bizonyítandó, hogy a nők tanítása nem az ördögtől való, női szenteket sorol fel, akik írni-olvasni tudó, értelmesen gondolkozó, példás életű emberek voltak. (Mint a népmesékben is népszerű Alexandriai Szent Katalin, akiről korábban már írtam.)

A piaci, lakodalmi társaságban előforduló, külsőre gyönyörű, de üresfejű, az időt pletykákkal, mások kibeszélésével töltő nők helyett Pázmány olyan lányokat szeretett volna látni, akiknek önbecsülését az adja, hogy szerető otthont tudnak teremteni családjuknak, és akik emellett még értelmesek is. Fontosnak tartotta a külsőt, de ezt a kérdést is a maga nemeslelkűségével közelítette meg. Azt tanácsolta a különféle divatok rajongóivá váló, és ezzel saját magukat tárgyiasító nőknek, hogy átgondoltan foglalkozzanak megjelenésükkel. Ma már kicsit egyszerűnek tűnik az a jó tanács, hogy a különféle hajköltemények helyett arra ügyeljenek, hogy ne legyen kócos, korpás a haj, de ha a rokokó parókák alatti tetűfészkekre gondolunk, nem is volt olyan butaság erre külön kitérnie! Az utókornak (és például a francia Napkirály udvarának kosztól szétrohadó tagjainak) érdemes lett volna megszívlelnie azt az intelmet is, miszerint az illatszerek használata helyett először arra figyeljen a lány, hogy tiszta legyen. A kihívó megjelenéssel önmagukat lealacsonyító nők ellen szót emelt, komoly szavakkal bírálva ezt a magatartást:

„A czifra öltözet, a festett orcza; kurvák és bordélyok zászlója.”

A sminkelésben egyébként azt is kritizálta, hogy a korabeli szerek és technikák roncsolják a bőrt. Hiszen fontosnak tartotta a szépséget:

„És ha szép, eltekéllye, hogy meg nem rútíttya feslett élettel ékességét, ha rútacska arra igyekezzék, hogy jó erkőlccsel szépegesse magát” […] „Nem tiltya Isten a tisztességes őltözetet, sőt akarja, hogy az aszszonyok ékes őltözetben járjanak, de úgy, hogy szemérmetesen és józanon ékesgessék magokat.”

Természetesen a vallásosság Pázmány lánynevelésről alkotott nézeteit is áthatotta. Ezért szerepel írásában az imádkozás, a szüzesség megtartása és a házastársi hűség kérdése. Minderről óvó, féltő szeretettel szólt. Szintén a gondoskodó hozzáállás tükröződik abban, amit a házasságról ír. A korban népszerű gyakorlatot (a szülők választják ki a férjet) nem ellenezte, mert úgy tartotta, a fiatal, érzelmektől vezérelt lány még nem tudja pontosan mérlegelni döntésének súlyát. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy mekkora felelősség van a szülők kezében. A választás elsődleges szempontjának pedig nem a vagyont, nem a rangot tartotta.

„Inkább akarván oly vőt aki pénz-nélkül, hogy-sem oly gazdagságot, mely emberség-nélkül szűkölködgyék.”

A házasítás ezért nála nem marhavásárra hasonlít, és eltér a mai pénzközpontú világban nem egy embert mozgató megfontolásoktól is. A szülőknek szerinte kötelességük úgy kiválasztani a jövendőbelit, hogy az termetében, korban, értelmi képességeiben, erkölcsösségében, vallásában legyen a lányhoz illő. Rangjában ne válasszanak jóval előkelőbbet, hiszen akkor a társadalmi különbség miatt a nő egész életére szolgálóvá válik. Márpedig Pázmány ezt nem akarta. Hiszen ő, aki ellenezte a női test árucikké válását, aki a nők oktatását szorgalmazta, aki a nőket arra ösztönözte, hogy bátran fogadják el külső adottságaikat, aki a családról gondoskodó feleségben az értékes embert látta, aki tudta, hogy a bölcsőt ringató anya kezében van a jövő, a nőknek boldog életet szánt.

Ha tetszett a cikk és még többre vagy kíváncsi, keress a Facebookon: Pannónia dicsérete

/Idézetek forrása: Pázmány Péter: Mint kell a keresztyén leányt nevelni/