Ha a szerelmi költészet hazai múltjára gondolunk, szinte csak és kizárólag Balassi Bálint jut eszünkbe. A hírhedt kalandor neve méltán forrt össze ezzel a témával, ám irodalmunk korábbi szakaszáról az a torz kép él a köztudatban, hogy mivel a kódexek egyházi emberek alkotásai, az egyház és a vallásos életmód pedig nem tűri a szerelmet és a testiséget, korábban erről szólni sem lehetett. Az igazság ezzel szemben az, hogy amiként a hit és az értelem szétválasztása nem a középkor műve volt, úgy a test és a lélek egymással szembeállítása is későbbi találmány. Így aztán nem meglepő, ha a reneszánsz szerelmi költészet előzményeit keresve épp a középkori himnuszoknál kötünk ki. Mi azonban ma még ennél is régebbi időkig lapozunk vissza.

Mindketten sötét hajú, barna szemű, vonzó férfiak. Szeretik az alkoholt, a könnyű vérű nőket, és azokat a bulikat, ahol mindkettőből van elég. Ez persze nem mindenkinek tetszik, úgyhogy feljelentés, bírósági tárgyalás lesz a vége, amitől azonban nem omlanak össze, botrányhősként még inkább menők. Ma úgy juthat el valaki minél több emberhez, úgy lehet sztár, ha a tévében, mozivásznon szerepel, mint Sheen. A 16. században az ismertséget az irodalom hozhatta meg. Balassi szerelmeit, kalandjait, botrányosnak számító kicsapongásait ezért ma versein keresztül tudjuk megnézni. Amiket ráadásul páratlan formai bravúrral írt meg és rendezett kötetbe.

A maró humora ellenére is inkább szomorú elégiáiról ismert, meg nem értett és emiatt aztán az állítólagos hazai igénytelenségben elsorvadt zseni szerepébe belekényszerített Janus Pannonius után most végre egy férfias férfi következik: Balassi Bálint.

Vannak művek, amelyek érdekességük ellenére sem kerültek be a köztudatba. Ebből a blogból azonban nem maradnak ki. Ma Barlám és Jozefát legendájából mutatom meg az egyszarvúról és a verembe esett emberről szóló példázatot. A legenda egy indiai Buddha-történet keresztény átdolgozása. Érdekes példája az európai és a keleti kultúra összefonódásának. 

Alexandriai Szent Katalin életéről szól egy magyar nyelvű verses elbeszélés, 4074 sorban. Irodalmi jelentőségén kívül azért is érdekes ez közel félezer éves a mű, mert Katalin személyében a népmesék Okos Katájának és a Katalinka, szállj el mondóka főhősének előképéről van szó. Élete és egykori kultusza arra is jó példa, hogy a világot a fekete-fehér ellentétpárjában szemlélők mekkorát tévednek akkor, amikor a vallásos gondolkodást és az értelmes gondolkodást egymással összeférhetetlennek tartják, a középkort pedig olyasfajta sötétségnek, ahol a hit nem lehetett tudatos döntés eredménye, hiszen általános tudatlanság uralkodott mindenki fejében.

Iskolai tanulmányainkból azt hihetnénk, Janus Pannonius (1434-1472) feltűnése előtt Magyarországon irodalom egyszerűen nem is létezett. Mivel azonban ez nem így van, hiába érdekesek erotikus, sőt, vélt vagy valós homoerotikus versei, ezek tárgyalására csak később kerül sor nálam. Ma inkább elkezdem bemutatni azokat az alkotásokat, amelyekről az iskolában hallgatnak, noha sokkal érdekesebbek egy latinul író, ókori versek gyakorlatát másoló, saját maga szerint is elszigetelt szerzőnél.

/Janus Pannonius arcképe Vitéz János művének, a Plautus-kódexnek egy lapján/